2014. november 3., hétfő

Poci-tánci még mindig

Új cikk a kismama hastánc workshopról Orosz Orsolya tollából. 
Hálás köszönetem a kedves szavakért Orsinak, és az összes résztvevőnek: (másik) Orsinak, Áginak, Briginek, akik nyilatkoztak is, és a többieknek, akik babájukkal részt vettek, eljöttek a "medence lazító szülésfelkészítő tornára" (ahogy egyik résztvevőnk a munkahelyén fogalmazott a workshop kapcsán, miután nem árulhatta el, hová is jár...)
Csodás volt a workshop. Mindig boldogsággal tölt el a kismamák és kisbabák közös tánca. :-)
 
**********************
 
Orsi cikke
 
Ingó-bingó rózsabimbó, ringva babákkal táncoló…
Örömteli óráim a Mahasti pocakos workshopon
 
Ha azt mondom, kismama hastánc, sokan felkapják a fejüket: Biztosan kell ez neked? Nem ártasz vele magadnak vagy a babádnak? Egyáltalán, szabad várandósan hastáncolni? Mahasti, a csupaszív és minden ízében utolérhetetlen hastáncosnő az összes kételyt eloszlatta. Már ha volt egyáltalán. Amellett, hogy páratlan hangulatot teremtett kis stúdiójában, ahol babák és mamák egyaránt egy idilli környezetben érezhették magukat, és együtt táncolhattak, olyan informatív tudásanyagot adott át a résztvevőknek, amely önmagában is hatalmas érték.
 
 
 
A tánc nyugtat, feltölt kicsit és nagyot egyaránt
 
Sokfelől érkeztek a lányok Mahasti pocakos hastánc óráira. Volt aki pocakkal jött, megint más a picikéjét hozta magával. Áginak köszönhetően, aki a hordozókendők szakértője és a mamák segítője, még Rita, a demonstrációs baba is ellátogatott hozzánk. Mint azt Mahastinál megszokhattuk, mindent szabad, de semmi sem kötelező elvet követve oldott, baráti hangulat alakult ki már az első percekben. Megcsodálhattuk Peti baba utánozhatatlan kúszását, ami mindenki arcára mosolyt csalt. Hihetetlenül sebesen szelte át a termet széltében-hosszában, mindezt a maga egyedi és irtó cuki módján. Majd ezt megunva, a tánc ringó dallamára elaludt a mama hordozójában. Mert a babákat nyugtatja a tánc. Egyfelől. Másfelől, főleg a picit nagyobbak, az 1-2 éves kicsinyek játéknak tekintik, imádják a mozdulatokat, az utánzást, a zenét. Nem volt ez másként a másfél éves Hajnika esetében sem. Pörgött, forgott, táncolt a kis hercegnő. A színes, libbenő selyemfátylaknak aztán végképp nem tudnak ellenállni az apróságok…
 


Hajnika ismerkedik Rita babával, Petike meg csúszik-mászik a háttérben
 
A pocaktánc gyógyír testnek és léleknek egyaránt
 
Mahasti, aki első az gyermekével való várandósság alatt végig táncolt, sőt, bizonyos mozdulatok még a szülés közben is segítették őt, a pocakos hastánc koronázatlan királynője lett. Egyrészről szorgalmas, mindenre irányuló figyelme kiterjedt arra, hogy az összes elméleti anyag birtokába jusson, másrészt a saját intuíciójára, professzionális tánctudására és tapasztalataira alapozva kidolgozta a pocaktánc gyakorlatát is. Tematikus workshopjain születtek már gyönyörű kismama hastánc koreográfiák, sőt mamák és kicsinyeik szintén varázsolták már el a nézőket bájos és bámulatos táncaikkal. Mahastinál több hastánc pedagógus is képeztette magát, hogy elméleti és gyakorlati tudását átadja és örömet szerezzen a kismamáknak. A tévhiteket sem árt eloszlatni, sajnos mind a mai napig vannak, akik riogatják a kismamákat. A tánc egyáltalán nem ártalmas, sőt. Egyrészről boldogsághormonokat szabadít fel, és ha mi boldogok vagyunk, ugyanezt fogja érezni babánk is.  Azzal, hogy folyamatosan a hasi tájékunkra fókuszálunk, és finoman ringatjuk őt, erősítjük a kapcsolatot kicsinyünkkel. A hastánc olyan női energiákat képes mozgósítani, amelyre egyetlen más tánc sem képes. Tudvalevő, hogy pocakosan illetve szülést követően sokan elveszítik nőiségükbe vetett hitüket. A hastánc ebben is segít. Másrészről rengeteg pozitív hatása van fizikai értelemben is.  Olyan izmok stimulálódnak a pocaktánc közben, amelyek segítik tartani a babát a pocakban, illetve erősítik és ruganyosítják azon izmokat, amelyekre a szüléskor lesz szükségünk.
 
 
Mahasti és Hajnika tánc közben, 2013 december
 
Finom rázások és a fátylazás gyönyörűségei
 
No, de  mi is történt a három alkalmas tematikus workshopon? A mamák pocakon belül vagy már kívül levő babáikkal reggel érkeztek Mahastihoz, aki szeretettel és egy kis nasival várt kicsit és nagyot egyaránt. A bemutatkozás után tanárnőnk mesélni kezdett. Kíváncsi fülek és csillogó szemek tanúskodtak arról, hogy egy rendkívül informatív, és izgalmas tudásanyag birtokába jutnak. Mahasti gondoskodott arról is, hogy az elméleti anyagot lefűzve mindenki megkapja, hogy a későbbiekben is áttanulmányozhassa azokat. Az első alkalommal –a workshop három napot ölelt fel- picit több volt az elmélet, de természetesen táncoltak is a lányok. Megtanulták a helyes alaptartást, a lágy csípőkörzéseket, finomított, pocakosokra kitalált mozdulatokat, hullámokat, nyolcasokat. Öröm és boldogság volt az arcokon, nem volt szégyen az érzelmek túlkapása, a kacagás vagy éppen a kicsorduló könnycsepp sem. A második alkalommal már gyönyörű karmozdulatokkal ismerkedtek a lányok, és előkerült a hastáncosnő egyik legjobb barátja, a fátyol is…
 
Karozni ülve is lehet, így a már gömbölyödő pocakkal is lehetünk szépek és líraiak
 
 
Mahasti egy aranyos kis koreográfiát is megtanított a mamáknak. A valódi apróságok között Rita, a demonstrációs baba is nagy sikert aratott, ami különösen Orsinak, annak a bájos anyukának jött jól, aki pici lánya nélkül érkezett. Orsi, amellett, hogy gyógytornász, profi hastánctanárnő is-, és szerette volna tudástárát bővíteni, hogy a kismamáknak is tudjon tematikus kurzusokat tartani. Sikerült. Élményekkel gazdagodva búcsúztak a lányok a harmadik, egyben utolsó napon. Mindenki kapott valamit, sőt, sokkal többet, mint amire számítottak. Nézzünk néhány őszinte beszámolót:
 
„ Nagyon fontos számomra, hogy minden módot megragadjak, ami a szülés minőségének megváltoztatására törekszik…Mahastihoz azért jöttem, mert hajtott a kíváncsiság, illetve nekem, mint hordozási tanácsadónak fontos a motiváltság. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy a hastáncnak nem csak egy aspektusa van. A csábítás csak egy szeletkéje. Az anyaság és a nőiség megélésére épp úgy hangsúlyt fektet, mint az erotikára.”
Ági
Ági és kisfia, Petike
 
 
 
„Hihetetlen volt megélni önmagában azt a bizonyos „tudom, hogy jó helyen vagyok „ érzést. Külön örülök annak hogy gyakorlati tapasztalattal rendelkező nemcsak hastáncos, hanem édesanyától tanulhattunk a kurzus ideje alatt.
Köszönjük, Mahasti:-)"
Orsi 
 
Orsi a "kölcsönkapott" Petikével is táncolt
 
„…A tanfolyamon külön öröm volt számomra a gyakorlás mellett a dolgok hátteréről is beszélni. Illetve nagyon jó, hogy kaptunk jegyzetet, amiből lehet mazsolázni, és itthoni gyakorlásra is van lehetőség. Mahasti fantasztikus tanárnő, nyitott, kedves személyiség, biztos vagyok benne, hogy táncolunk még együtt”
Brigi
 
Brigi és a pocaklakó :-)


*****************

Köszönet a fotókért Sánta Katának, Tihanyi Károlynak és Tóth Péternek!
További kismama hastáncos fotók a FB oldalon itt: 
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.829791237054035.1073741833.146518225381343&type=3
Lájkolni ér! :-)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése