2016. október 25., kedd

A 4 gyerekes Istennő és az erotikus tánc

Vera és Gábor volt a legkiegyensúlyozottabb pár, akit ismertem.
Vidáman, boldogan, harmóniában éltek, a gyerekek zajától és nevetésétől volt mindig hangos a ház.

Na de ha ennyire sablonos és uncsi a sztori, akkor hogy kerülnek ők ide?




Elmondom, ne aggódj! :-)

Vera és Gábor története a főiskolán kezdődött. 

Csodálatos diákszerelem volt az övék: a két naiv, tisztalelkű fiatal már a főiskola első évfolyamának legelső napján egymásba szeretett.
Hétvégenként rengeteget kirándultak, hátizsákos túrákat tettek, bejárták az országot autósoppal, vonattal.





Mindig vidámak voltak, együtt jártak az amatőr színjátszó körbe, felolvasó estekre, együtt írták a szemináriumi dolgozataikat, együtt magoltak éjszakába nyúlóan, a zárthelyikre készülve. Élték a bölcsész fiatalok színes hippiéletét.



És kacagtak, mindig kacagtak. 
Gábor emlékeibe örökre beleégett, ahogy Vera ahogy állt a mezőn, a napsütésben, a nyári szellő szórta szerte-széjjel kese haját, ahogy a pitypang ernyőcskéit fújja szét a szél... A Vera háta mögött lemenő nap miatt csak a lány kontúrjai látszottak, Gábor pedig csak állt, nézte az augusztusi fény játékát gyönyörű párján...
Tudta, hogy Ő az igazi, Az Istennő a számára. 




Az első gyermekük még az ötödik évfolyamon született, Vera egészen konkrétan a szakdolgozati védéséről ment szülni. Emlékezetes kaland volt mindenki számára, az biztos.  

Szociológia szakon végeztek mindketten.

Gábor elhelyezkedett, hogy el tudja tartani pici családját, Vera pedig otthon maradt a babával. Lelkesen szoptatott, pelenkázott, vacsorát főzött az urának, háziasszonykodott és élvezte az újfajta kihívásokat...
Ahogy növögetett a baba, Vera rájött, hogy ez már nem elég. Másoddiplomás képzésre jelentkezett és újra beült az iskolapadba.
Szerényen, de boldogan, harmóniában éltek hármasban. Váratlanul újra kopogtatott náluk a gólya... Aztán újra... 

Vera szeretettel nevelte otthon a csöppségeket, intézte, szervezte az egész család életét: a kicsik lassan bölcsibe és óvodába kerültek, Vera pedig második, sőt harmadik diplomáját is megvédte. :-)
A külföldi és kutatói ösztöndíjakat rendre visszautasította, mert nem akart elszakadni a családjától egy percre sem.

És bekopogtatott a negyedik baba is...



Vera aktív tagja volt a helyi hordozós klubnak, szoptatott, főzött, mosott, babázott...
Hétvégenként kirándulni jártak a környező hegyekbe a gyerekekkel.
Egyéb szórakozásra nem nagyon jutott pénz, de tudták, hogy ez nem lesz mindig így.

Gábor és Vera lubickolt a boldogságban. Családi segítséggel megvettek egy pici kis kertes házat Budapest határában, az önkormányzat segítségével egy nagy autót, élték a tudatos, fiatal értelmiségi szülők szürke hétköznapjait és színes hétvégéit.

Közben Gábor is megszerezte második diplomáját.

Amikor a család legifjabb tagja, Rozina is oviba ment, Vera még fiatal volt...
Csakhogy volt egy kis bökkenő... Vera már magának nem tetszett. Őt magát zavarta a kissé szétesett, elhanyagolt külseje.  És az ugyanilyen állapotban lévő lelke.


Jó, persze, tudta, hogy azért még mindig szép, még mindig sugárzik belőle a fiatalos ragyogás. A legutóbbi kirándulásukon is, ahogy állt a mezőn, a napsütésben, a nyári szellő szórta szerte-széjjel a haját, ahogy a pitypang ernyőcskéit fújja szét a szél... 
Állt háttal a napnak, csak a kontúrjai látszottak, Gábor pedig csak állt, nézte a napfény játékát gyönyörű párján... 
Vera nyitott szemmel álmodott, a gyerekek zsizsgése egyre halkult, távolodott... 
Érezte Gábor perzselő tekintetét a bőrén.... 
Vera pedig csak kacagott és tudta, hogy férje istennőként tekint rá, látta az elragadtatást a szemében.... 
Már együtt kacagtak...



Aztán egy éles sikoly és a felhangzó gyereksírás visszarántotta őket a valóságba és már rohantak is Gáborka vérző lábával az ügyeletre...

Így telt MINDEN hétvégéjük. 

Végül Vera besokallt. 
Érezte, hogy nem bírja tovább cérnával. Kitört rajta a "GYES betegség", türelmetlen lett mindenkivel: önmagával, a gyerekekkel, Gáborral, a szomszédasszonnyal, az édesanyjával...


Kezdte meggyűlölni az apró szarkalábakat a szeme környékén, a ráncokat, striákat a hasán, a narancsbőrt a combjain, az olcsó, és turiban beszerzett bő ruháit, amik jótékonyan takarták a felszedett kilókat.
Rájött, hogy börtönben él. A saját maga börtönében. 
Menekülnie kell, vagy legalábbis gyorsan tenni valamit, mert így a végzete felé száguld.
Így vége lesz a családjának, az Életének.
Nem vigasztalta már a főző szakkör, a hordozós klub, a gyerekek kitűnő jegyei...



Érezte, nagyon érezte, hogy elfáradt... 
Arca fakó volt, bőre száraz, szeme alatt a karikák árulkodtak arról, mennyit aludt az elmúlt 8 évben... (Igen: szinte semennyit.)
Nem sminkelt soha. Úgyis szétmaszatolják a gyerekek. És különben is, így is jó itthon. Legalább nem teszi tönkre a bőrét vegyi anyagokkal...

Haja hosszú és egyenes volt.... Egyszerűbb volt kontyba összekötni gyorsan és kész. Fodrászhoz nem járt, csak nagyon ritkán. Észrevette az őszülő hajszálakat is, hogyne vette volna észre...

Meg persze azt is, hogy a 4 gyerek után már nagyon nem úgy néz ki, mint 10 évvel ezelőtt, amikor ragyogó mosollyal fogadta a professzor úr elismerő szavait a főiskolán.
Tudta, hogy Gábor is látja ezt.
És tudta, hogy Gábort sem zavarja. Így szereti, ahogy van, olyannak, amilyenné az élet formálta.
Békében voltak egymással és a világgal.



Csak hogy volt egy kis bökkenő az egészben....

Vera többet akart, valami MÁST akart végre, amitől önmaga lehet, amitől újra NŐ lehet, ami örömet okoz neki ...

Vera rájött, hogy pezsgést és felszabadult szexet akart, férfit akart és nőt, felszítani a belső tüzet magában.


Olyat akart, ami nem tart sok ideig (mégis csak a család az első, nem akar tőlük túl sok időt elvenni), 
ami nem kerül túl sokba (védeni kell a családi költségvetést és tudta, hogy nem áldozhat túl nagy összeget magára), 
ami szórakoztató rövid és hosszú távon is és akár egy új hobbi is lehet a számára.
És persze elsősorban olyat, ami rettenetesen SZEXI és NAGYON NŐIES dolog.


Így akadt rá a kurzusra: Lepd meg "Apát" Valentin Napra! - kezdő erotikus tánc koreográfia haladó háziasszonyoknak 

Egyből tudta, hogy ott a helye!
Hogy ne legyen túl ciki (hátha ő lesz a legidősebb...), rábeszélte Gabit, a barátnőjét is, hogy menjenek együtt. 
Aztán néhány kismamát is hordozós klubból. 
Így még jobb bulinak ígérkezett. 




A kurzus első napján Vera már hajnalban felkelt (ahogy szokott), bár már addig sem tudott aludni. De kivételesen nem a gyerekektől, hanem az izgatottságtól. 

Gyorsan megfőzte a családnak az ebédet, kiteregetett, berakta a következő mosást, rendet rakott a gyerekek reggelije után, elmosogatott, majd fogta a táskáját, megölelte férjét és a gyerekeket, akik megilletődve néztek utána. Nem voltak hozzászokva, hogy Anya külön utakon jár, nélkülük megy el. 
Gábor persze tudta, hogy Verának kell a pilates tanfolyam. Megértette, hogy Verának is szüksége van egy kis egyedüllétre és fontos neki, hogy az egész test izomzatát megmozgató pilates gyakorlatok segítségével visszanyerje korábbi alakját. Tudta, hogy Vera már régóta nem elégedett magával és az életével. 

Vera pedig hálás volt, hogy végre egy kicsit magával is foglalkozhat. A világ minden kincséért el nem árulta volna Gábornak, hogy erotikus táncra jár. 

Mert akkor oda lett volna a meglepetés! 
Vera ugyanis arra készült, hogy meglepje Gábort... 
Gábornak december 6-ra esett a születésnapja is. Így Vera úgy döntött, nem várja meg a Karácsonyt: már Mikulásra is ő akart lenni a meglepetés!



Vera sokat logisztikázott, de sikerült pont december 6-ra kiszerveznie a gyerekeket: Rozinára és Pötyire a nagymamák vigyáztak, Gáborkát és Rebust pedig Rebus osztálytársának anyukája, Jucus vállalta. 

Jucus tudta, hogy milyen fontos ez a nap, hiszen ő is ott volt a kurzuson, és várta, hogy Vera is viszonozza majd alkalomadtán ugyanezt a kis szívességet... 

Vera átdobta Samut és Rebust Jucushoz, aki még sminkelni is segített. 



A házuk előtt Vera nagy nehezen a kocsi ülésén préselte bele magát a szexi kis Mikuláslány jelmezébe, magára kapta a kabátot és sietve a házhoz topogott a számára szokatlanul magas tűsarkúban. 



A csengetésre Gábor nyitott ajtót. Látta Vera szemében a ragyogást és elöntötte őt is azonnal a forróság...



Újra ott voltak a réten, a napfény kiemelte Vera alakját, borzolta kese haját a szél és csak kacagtak, kacagtak, kacagtak... 


Rég volt már ilyen szép, romantikus éjszakájuk. 
Gábor újra beleszeretett Verába, az Istennőbe. 






(Igaz történetek alapján írta: Mahasti)

A képek illusztrációk! 
Forrásuk: Pixabay, Pinterest 

*************
Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.mahasti.hu 
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
Szívvel-Lélekkel Stúdió, 
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 

2016. szeptember 3. Gyermek kurzus 5-7 éveseknek Krisztával
2016. szeptember 5. Új orosz nyelvű kezdő hastánckurzus Mahastival
2016 november 5-december 3. "Lepd meg "Apát" karácsonyra!" - Kezdő erotikus tánctanfolyam haladó háziasszonyoknak Mahastival 

https://www.facebook.com/events/1772916279648679/ 



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése